Tervezni csak pontosan szépen...

A jól ismert József Attila verssor jutott eszembe a System Center Capacity Planner 2007 bejelentését olvasva, ezért választottam a cikk mottójául (kis módosítással).

Az utóbbi másfél-két év során sokat írtunk, beszéltünk a Dynamic Systems Initiative-ról (DSI), ami a Microsoft víziója a dinamikus, önfelügyelő és nagyrészt virtualizációra épülő informatikai rendszerekről. Elmondtuk, leírtuk azt is, hogy a megvalósítás útja az egyes rendszerek modelljeinek megalkotása lesz (az XML alapú Service Modeling Language segítségével), ami tartalmazza a rendszer függőségeit, teljesítmény elvárásait, egészség kritériumait.

A System Center termékcsalád egyes tagjaiban (Operations Manager, Configuration Manager), az Exchange Server 2007-ben, az ISA Server 2006-ban (Best Practices Analyzer) és magában a Windows Server 2008-ban (Server Manager) máris láthatjuk a modelleket működés közben.

A Capacity Planner 2007-tel pedig kapunk egy olyan modellező eszközt, amivel a valós üzemeltetési tapasztalatokból felépített kapacitás modellek segítségével aprólékosan megtervezhetjük rendszereinket, különös tekintettel az erőforrások méretezésére.

Az SCCP segíthet abban, hogy költséges és időrabló tesztelés nélkül készíthessünk jól skálázható modellt a tervezett rendszerről, gyorsan készíthessünk alternatív javaslatokat és megismerhessük az egyes komponensek módosításának hatását a rendszer egészére. Nem is beszélve arról, hogy konkrét adatokkal tudjuk alátámasztani az eszközigényeket, illetve adatokkal jelezhetjük mivel jár, ha egyes komponenseket kisebb teljesítményűvel helyettesítünk.

A System Center Capacity Planner 2007 alapkiépítésben az Exchange 2007 kapacitás modelljét tartalmazza, hamarosan (2. negyedév) elérhető lesz az Operations Manager végleges kapacitás modellje és a Sharepoint 2007 modellje is, majd folyamatosan érkeznek a további modellek is. A termék ingyenes, letölthető az alábbi linkről:

http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?FamilyId=E754F35D-59DB-4BC4-8386-E83E66A16FAD&displaylang=en

Published 05 February 08 10:34 by Csaba Somogyi
Filed under:

Comments

No Comments
Anonymous comments are disabled

Search

This Blog

Syndication

Page view tracker