Ahol a jövő már elkezdődött...
Alig két hónapja indítottuk útnak a Microsoftnál az IT Pro Momentum programot, amelynek a legfontosabb célja az új technológiák széles körű megismertetése az informatikus közösséggel és máris megérkeztek az első visszajelzések a legbátrabb kollégáktól.
Az elsők között jelentkezett a programba Varga Árpád és a Cason Zrt. fejlesztői csapata. Munkájukhoz kapcsolódóan két projektet indítottak párhuzamosan: virtualizáció és SQL Server 2008 témában.
Árpád a következőképpen foglalta össze a projektek lényegét és a tapasztalatokat:
"Az egyik projekt fő célja a fejlesztési környezetünk megváltoztatása. Keressük a módot, amely a leghatékonyabb lehetne számunkra. A fő probléma jelenleg az, hogy rendszerfejlesztőkként mindig valamilyen specializált hardver/szoftver térbe kell alkalmazásainkat illeszteni, ezért gyakran okoz fejtörést a szinte végleges formájában lévő alkalmazás „élesítése”. Erre láttuk alternatívaként a virtualizációt. Igyekszünk a célkörnyezetnek a lehető legjobban megfelelő fejlesztői platformokat létrehozni, hogy a felmerülő problémákat a lehető legnagyobb mértékben már itt, „az asztalon” kiszűrhessük. A 2008-as virtualizáció számos jól ismert előnye sokat segít ebben."
"A másik projekt összefügg egy romániai fejlesztéssel, amelynek célja személyi nyomkövetés. Itt egyes embereknél elhelyezett GPS/GPRS alapú nyomkövetők információit kell feldolgozni, és térképen megjeleníteni. Mivel a közkézen forgó térképmotorok romániai lefedettsége az adott térségben nem éri el az utcaszintet, így kénytelenek vagyunk ezt a hézagot egyelőre saját fejlesztéssel kitölteni. Ebben nyújt segítséget az SQL 2008-ban megtalálható SPATIAL támogatás, ami eddigi tapasztalataink szerint igen jól használható geocoding motorok mögött."
"Mint minden korai bevezetést és alkalmazást megcélzó projektben, itt is nap, mint nap szembesülünk technológiai problémákkal, illetve azzal, hogy bizonyos funkciók még nagyon korai (a bétát is megelőző) fázisban vannak. Ilyen esetekben jön jól a TechNet-ben összegyűjtött nagy tudásbázis és az, hogy gondjainkat közvetlenül továbbíthatjuk a fejlesztők felé a béta támogatási csatornákon keresztül. Összességében viszont kedvezőek a tapasztalatok, mind teljesítmény, mind megbízhatóság és biztonság tekintetében."
Néhány mondat a Cason Zrt-ről
A Cason Mérnöki Zrt. 1992 óta van jelen a magyar és nemzetközi piacokon termékeivel és szolgáltatásaival. Portfóliójuk legfontosabb elemei az ipari kommunikációs berendezések, az integrált ipari rendszerek, valamint a személy- és flottakövetésre kifejlesztett GPS/GPRS alapú megoldásuk.
Legfontosabb ügyfeleik az energiaiparból, logisztikai-, szállítmányozó cégekből és a gyógyszergyárak közül kerülnek ki, de legújabb termékük kapcsán biztonsági és távközlési kapcsolatrendszerük is bővül.
A cég fejlesztési központja Magyarországon, Érden található, de jelen vannak Franciaországban, Spanyolországban, Romániában, Japánban, Taiwanon, Szingapúrban és Thaiföldön is. A vállalatnál 114-en dolgoznak. Amellett hogy többször innovációs díjjal is kitüntették, 2006-ban a Cason Zrt. felkerült Európa 500 leggyorsabban fejlődő vállalatának listájára is.