Út a házi datacenter-ig - 1.

Ez a történet valamikor réges-régen kezdődött, mint általában a mesék. És az is lehet, hogy többen átélték ugyanezt a történetet és most deja vue érzésük van. Szóval néhány éve már fel-felébred bennem egy olyan érzés, hogy valami hiányzik a házi informatikai környezetből. Valami, ami folyamatos szolgáltatást nyújt, amit nem kell külön bekapcsolni, csak rákattanni és lehet zenét hallgatni (sőt akár csapkodni ide-oda és percenként másikat hallgatni), filmet nézni, meg ahol biztonságban vannak a digitális fotók, sőt akár a világ végéről is elérhetők. Tehát igazából egy szerver hiányzott.

Felmerült több lehetőség és ötlet a vágy beteljesítésére, de aztán valamilyen apróságon mindegyik megbukott. Csak három a legtovább életben maradt ötletből.

• NAS. Valami kis dobozka, benne diszkekkel, rádugva a hálózatra és hurrá. Sokáig élt az ötlet, több alkalmasnak látszó vasat is megnéztem (sajnos nincs olyan kapcsolatrendszerem, hogy ki is próbálhassam őket). Végül azon bukott meg a dolog, hogy a NAS eszköz önmagában általában buta és pl. az Internet felé nehézkesen publikálható (bár azóta találtam olyat, amiben beépített FTP van), és akkor még nem megbízható és biztonságos. Ráadásul elég drága, főleg ha az ember nem akarja egyetlen diszk megbízhatóságára építeni kincsei megőrzését.
• Okos router. Köztes megoldásként merült fel, és mivel más jó tulajdonságai miatt amúgy is ilyen tudású routert vettem egy ideig üzemelt is ez a megoldás. Az az ASUS WL500g Premium, amit végül kiválasztottam -a szokásos router funkciókon kívül- remek FTP és média szerver is. Bármilyen USB diszket rá lehet dugdosni és az ott tárolt mindenfélét házon belül és kívül lehet szétszórni. Ráadásul olyan funkciókra is alkalmas (pl. t.rr.nt file rádob, ő azt szépen letölt, diszkre letesz, 24 óráig seed és közben nincs gép bekapcsolva), amiknek a részletezésébe most inkább nem mennék bele :-). Min bukott meg? Megint csak az egy szál diszken (nem tud két diszket kezelni) és a diszk fájlrendszerén. Ha valakinek mond valamit az EXT2 :-). Szóval komoly gondjai voltak a hosszú és ékezetes fájlnevekkel, ami valószínűleg a router beágyazott 20-22 MB-os oprendszere miatt lehetett (és csak súlyos hekkeléssel lehetett volna okosítani, amihez viszont nem vagyok kellően képzett és fanatikus).
• Aztán jöttek az első hírek a Windows Home Server-ről. Windows-os tudás adott, az ára nem lehet valami rettenet, gyerünk, próbáljuk ki. Jelentkeztem a béta programba, letöltöttem a telepítőt és ott tartottam, hogy jó, de mire tegyem. Van ugyan egy ezer éves PC a sarokban (P2-Celeron, 550 MHz :-)), de abban csak 256 MB RAM van és nem is bővíthető - a Home Server-nek pedig ez kevés. Uccu, Virtual PC, nézzük mit tud a dolog. Hihihi, ez nagy-nagy százalékban Small Business Server! De azért érdekes. Azután jött a hír, hogy csak OEM csatornán keresztül lehet majd kapni - vagyis géppel, előtelepítve. Brühühü. Nem szeretem, amikor eldöntik, hogy milyen gép lesz jó nekem, persze jó drágán. Ötlet keserű szájízzel bekukázva.

Itt aztán el is aludt a dolog néhány hónapra, maradt az ASUS router a külső diszkkel és az EXT2 szívásaival. Aztán jött egy lehetőség és Szilasligeten (mennyivel kellemesebb leírni így, mint hogy Kerepes!) épülni kezdett a saját házi datacenter-em. Más és több lesz, mint az eredeti elgondolás, de azt is tudni fogja, amit eredetileg szerettem volna. És most jön a reklám :-). Ne menjenek sehová, mert hamarosan visszatérünk és folytatjuk azzal, hogy mi van a fekete dobozban.