TechEd 2007 - Barcelona

2007. november 12.

Technorati Tags: , ,

Úgy gondoltam írok valamilyen naplófélét a 2007-es TechEd-ről. Nem annyira hivatalos beszámolóra, meg bejelentésekre gondolok, hanem kicsit szubjektív naplóra, amiből talán mindenki megsejtheti, miért érdemes egy-egy ilyen eseményre eljönni. Most az első másfél nap benyomásait írom csak, meg, a többieket majd apránként hozzáfűzöm.

Barcelona. Némi fejszámolás után kijött, hogy 13 éve jártam itt utoljára. Akkor kicsit poros, de nagyon mediterrán város benyomását keltette. Kedves, de elég laza emberekkel, tétova közbiztonsággal, érdekes szagokkal és délies kosszal az utcákon.

Sok minden megváltozott. A tengerparti úton szinte csak a pálmák maradtak meg. Épült egy süllyeszett gyorsforgalmi út -reggelente igen lassú forgalommal :-), épült szállodasor, parkok és játszóterek. És ez most itt egy modern (és meglepően tiszta) európai város. A közbiztonságot nem tudom, elég sok a rendőr, de lehet, hogy a rendezvény miatt is nyüzsögnek. (Elég nagy a felhajtás.)

A tengeri szagok azért még megvannak :-).

Azt azért érdekes volt látni, hogy szombat este 7-kor tele voltak a könyvtárak, sőt kint az utcán is üldögéltek emberek a padokon és olvastak. (Ja, 15-17 fok van, hallom otthon tegnap havazott.) Az jutott eszembe, hogy itt biztosan nincsenek szappanoperák, meg talk-showk és ezért mennek ki az emberek a városba, meg persze a könyvtárba. (Egyébként az utcák még este 11 körül is zsúfolásig vannak, az áruházakba 10 körül meg sem próbáltam bemenni, mert visszariasztott a tömeg.)

A vasárnapi nap munkával telt (hiába,  a meeting-szörnyeteget is meg kell etetni néha). Az esti vacsora tanulsága pedig csak annyi, hogy aki nem rajong a halételekért, az ne itt kezdje el megszeretni. Kezdeje otthon szilvásváradi pisztránggal vagy balatoni fogassal. A kagylók, csigák, rákok, polipok szerelmesei viszon nem fognak haza kívánkozni. Ezekből van ezerféle.

A mai reggel jó kis sétával kezdődött a tengerparton (10-15 perc az út a szállodából). Jó a tengeri levegő, kellemes az idő. Próbáltam fényképzni is: volt néhány perc, amíg felhős volt az ég és csak valahol távol volt egy sáv, ahol igazi aranyszínnel világított a Nap. Persze telefonba ágyazott géppel ez majdnem lehetetlen, ennyi sikeredett belőle (éppen csak a lényeg nem látszik).

IMAGE_022

Délelőtt 10 óta itt bolyongok a konferencia központban, olvasgatok, napirendet tervezek. Kettőig nem történik sok minden, akkor persze majd kitör az ötnapos őrület.

Körbejártam a kiállítási övezetet is (szerencsére van belépőm, mert ez egyébként csak négykor nyit). Érdekes ez az üzleti világ. az egyik legnagyobb Microsoft rendezvényen standot vett az Oracle, a Citrix, a VMware: szóval lesz mit összehasonlítani adatbáziskezelés, terminálszolgáltatások és virtualizáció terén is.

Most ennyi, gazdálkodni kell aksi delejével. Folyt. köv.

Published 12 November 07 01:03 by Csaba Somogyi

Comments

# FlowM@N said on November 12, 2007 7:22 AM:

Köszönjük a beszámolót. Jó magyar szöveget is látni a technet blog-on. Hirtelen meg is lepődtem amikor feltűnt a post a sok angol bejegyzés között. :)

Anonymous comments are disabled

Search

This Blog

Syndication

Page view tracker