MS Biztonsági jelentés - 2007. első félév
Aki még esetleg nem látta volna: megjelent 2007 első félévéről szóló Microsoft Security Intelligence Report.
A 92 oldalas jelentésből csak három érdekes adatot, diagramot emelek ki, ebből az utolsó Európára és azon belül Magyarországra is vonatkozik.
Az első fontos mutató, hogy a felismert támadhatósági pontok száma 2002 második féléve óta első alkalommal csökkent, ha csak kis mértékben is. Ez remélhetőleg azt jelzi, hogy a Trustworthy Computing irányelvek szellemében fejlesztett operációs rendszerek (Windows Vista) és alkalmazások (pl. Office 2007) szélesebb körű elterjedésével végre megfordítható a 2003 eleje óta tartó trend, ami a támadhatósági pontok ugrásszerű növekedését mutatta.
Az egyes Microsoft operációs rendszerekkel szembeni támadási lehetőségeket/kísérleteket mutató diagramon jól látható milyen mértékű a biztonsági különbség a Windows XP RTM, az SP2 és a Windows Vista között. (Az adatok normalizált adatok, ami azt jelenti, hogy a támadhatósági adatsort arányosították az adott operációs rendszert használók számával.)
A harmadik diagram a saját házunk táját mutatja: a Malicious Software Removal Tool által azonosított (és eltávolított) rosszindulatú szoftverek arányát mutatja az egyes európai országokban. Albánia helyezése talán nem meglepő, Magyarország helyezése azonban kicsit elgondolkodtató, főleg ha a nálunk sokkal népesebb (és "komputerizáltabb") Németország vagy Olaszország sokkal jobb helyzetéhez viszonyítjuk.
A teljes riport letölthető az alábbi linkről:
http://www.microsoft.com/security/portal/SIR.aspx