Az IT felhő (cloud) szolgáltatások megjelenésével érkezett el igazán a vállalatok és a felhasználók számára hogy az IT szolgáltatásokat ténylegesen közmű jelleggel tudják megvásárolni, igénybe venni. Vagyis csakis annyi kapacitásért fizetek amit egy adott időszakban igénybe vettem, ha több kapacitást szeretnék igénybe venni akkor ezt minden korlátozás nélkül megtehetem (nyilván megfizetve a többlet árat), majd ha ismét kisebb kapacitásra van szükségem akkor az igénybe vételem (és természetesen a költségeim) szintén visszaskálázódnak. Pont úgy mint ahogy otthon a gázért, a villanyért és az egyéb közművekért fizetünk.


Miért jó ez egy IT szervezetnek, vállalatnak? Mert nem szükséges nagy infrastrukturális és eszköz-befektetéseket tenni, amelyek aztán jó ideig alacsony kihasználtsággal állnak az adatközpontban, közben amortizálódva.
Ismét egy sarkított közmű példával élve: azért mert nekem a lakásom használata közben felmerült az igény arra, hogy elektromos berendezéseket szeretnék használni, nem állok neki egy saját erőműbe beruházni, mondván az fedezni fogja a közép és hosszú távon is várható otthoni energia felhasználásomat. Helyette megvásárolom ezt egy közmű szolgáltatatótól havi díjas konstrukcióban vagy általány díjban. És ezt nem azért teszem, mert nem szeretnék erőművet üzemeltetni, hanem azért mert egy saját erőműbe beruházásnak a költsége olyan hosszú idő múlva térülne, meg hogy azt valószínűleg az ükunokáim sem győznék kivárni.


A System Center 2012 Data Protection Manager SP1 illetve a Windows Server 2012 és Windows Server 2012 Essentials (kisvállatoknak szánt kiadás) képes közvetlenül a Windows Azure szolgáltatásának felhőjébe menteni. Hogy ez miért jó? Mert a mentés tipikusan az a terület ahol rengeteg befektetésre van szükség. Hatalmas tároló kapacitásokba ruházunk be miközben abban reménykedünk, hogy soha sem lesz szükség azok használatára.
A Windows Azure szolgáltatásba való mentés esetén, költséghatékony módon tudunk a DPM 2012 SP1 mentőeszközünk számára gyakorlatilag végtelen mértékig skálázódni képes tároló kapacitást biztosítani.

Nevesítsük, hogy mit jelent ez a költség hatékony tároló kapacitás:
Az Windows Azure árazási kalkulátora alapján geo-redundáns (azaz több fizikailag egymástól nagy távolságra levő Azure adatközpontokban is letárolt) kapacitásban 1000 GB-ot kapok havi 95USD (~ 20900HUF), és lokálisan redundáns (tehát egy Azure adatközponton belül van kétszer tárolva) pedig havi 70USD 15400 HUF) áron. És ezek a listaárak nagy mennyiségű szolgáltatás vásárlása esetén ez mindenképpen kedvezőbb. Ez azt jelenti, hogy éves szinten kevesebb, mint 250 000 HUF összegért kapok georedundáns 1 TB kapacitást a mentéseimnek, úgy hogy ezen felül ezzel nincsen semmilyen más költségem (nincs termék támogatás, alkatrész csere, üzemeltetés, villamos áram, stb.). Ennél talán fontosabb hogy nincs semmilyen kezdeti beruházási költség igénye ennek a megoldásnak, és a mentési igénnyel együtt dinamikusan tudom növelni a használt kapacitást, vagyis a kapacitás bővítés sem jelent plusz költséget. El lehet indulni kicsiben, és a sikeres első lépések után lehet dinamikusan növekedni.

A felhő alapú megoldásokkal szemben számos fenntartás van amelyek főként a biztonság és adat védelem kérdését érintik. Itt a DPM 2012 SP1-es mentéshez kapcsolódóan amit fontos tudni

  • Kifejezetten az Windows Azure Online Backup mentési szolgáltatásra van kiadott adat védelmi és adat kezelési nyilatkozatunk amely letölthető: innen.
  • Az SC 2012 DPM SP1 esetében a DPM kiszolgálón lokálisan tömörítésre és titkosításra kerülnek az adatok. A titkosítási kulcs csak és kizárólag a DPM kiszolgálón érhető el, tehát az Azure-ban tárol adatok védettek az illetéktelen hozzáféréstől. (valamint a tömörítés révén az adattárolás és a hálózaton való feltöltés is hatékony). Bővebb információ angol nyelven: itt

 

A Windows Azure Online Backup szolgáltatás ingyenesen kipróbálható egy 6 hónapos próba időszakban.
Ehhez a System Center 2012 SP1 próba verziós termék elérhető innen.

Zárszó
A mentésen felül várhatóan hamarosan a Windows Azure többi szolgáltatásairól is jelentkezünk cikkekkel ebben a blogban. A mentés egy olyan terület, amely jó kiindulási lehet a felhő szolgáltatásokkal való megismerkedésre. Én személy szerint is Azure előfizető vagyok, az otthoni Home Server-emről a legfontosabb családi digitális emlékeket (fotók, családi videók) már jó ideje a Windows Azure szolgáltatásba mentem. Ez az én esetemben 20-30GB adatot jelent, ami havi szinten ~2-2,5 EUR (~600 HUF) költséget jelent. Nekem ennyit megér hogy biztonságban tudjam a legfontosabb családi emlékeket.

 

Update

Ebben a témakörben szeretném még felhívni a figyelmet a StorSimple megoldásra, amely egy olyan storage appliance amely gyakorlatilag egy lokális cache funkcit valósít meg a saját infrastruktúra és a Windows Azure adattárolás között. Ezen felül képes a felhő adattárolás biztonságát garantálni azátal hogy titkosítja felhőbe feltöltésre kerülő adatokat (tehát nem csak a DPM 2012 SP1 vagy Windows Server 2012 mentési képességeivel titkosítható a felhőbe feltöltendő adat). A StorSimple-vel kapcsoltban fontos kiemelni, hogy tavaly október óta már a Microsoft része:http://www.microsoft.com/en-us/news/Press/2012/Oct12/10-16CloudPR.aspx